2016. június 21. kedd, 14:41

Miért kell célokat kitűzni és visszacsatolást adni a munkatársainknak?

 

A mai komplex szervezetekben a vezetők rendkívül túlterheltek és legfőbb vágyuk az önállóan dolgozó beosztott. 

Biztos vannak olyan Peter Drucker-féle tudásmunkások, akik tudnak élni ezzel a lehetőséggel, azonban az én hazai cégek köréből származó tapasztalataim inkább a Dunning-Kruger hatást erősítik, mely szerint:

 

Amit mi gondolunk a saját kompetenciánkról, az fordítottan arányos a valódi kompetenciánkkal.

 

Vagyis, minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását. De a fordítottja is igaz: lehet, hogy valamiben jó, de nem úgy látja.

 

A Dunning-Kruger hatás nem jelenhet meg, ha a dolgozók SMART célokat kapnak, és rendszeresen értékelik a munkájukat, mert akkor pontos képet kapnak arról, hogy miben jók, illetve miben kell fejlődniük. A múltkori írásunk szerint (A naiv és a tudatos tapasztalatszerzés) a régi dolgozóknak ugyanúgy fontos a komfortzónájukat meghaladó célkitűzés és a visszacsatolás, mint az újaknak, mert az idő múlásával ezek nélkül csak a középszer szintjéig jutnak el.

Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nincsen főnökünk, akkor magunknak kell kihívó SMART célokat kitűznünk magunk elé, és csak akkor nyugodhatunk meg, hogy jól ismerjük képességeinket, ha el is érjük a kitűzött célokat!

 

 

 

Héder Sándor

Tekt Kft.

 
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dunning%E2%80%93Kruger_hat%C3%A1s
 

Megrendelőink

Partnereink , hallgatóink mondták

Fröccsöntő képzésünkről

"Nagyon jónak tartottam az oktatást, a szakmaiság, vagyis az oktató felkészültsége nagyon jó. Érdekes volt a tréning, mert ilyen képzésen még nem jártam. Nagyon korrekt volt. minden aktuális kérdé...

Felhasználói menü

Facebook

Facebook

Linkedin

Linkedin